VÖRÖS TAMÁS
aug02

VÖRÖS TAMÁS

1960-ban születtem Székesfehérváron. Sok szállal kapcsolódik a zene az életemhez. 1981 és 1985 között zeneművészeti konzervatóriumban végeztem jazz nagybőgő szakon. 1977 körül kezdtem basszusgitározni. Több produkcióban is közreműködtem folk és rockzenekarokkal, jazz és blues műfajokban, színházban és előfordult, hogy gyermekműsorokban is.  Jelenleg a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola igazgatója vagyok. Két gyermekem van, mindkettőjüknek...

Read More
SZAKÁCS GERGŐ
aug02

SZAKÁCS GERGŐ

A Follow the Flow frontembere, Szakács Gergő már hétéves kora óta zenél. Furulyázott, később gitározott, 17 éves kora óta ír dalszövegeket és zenét. Országosan a 2010-es X-Faktorban ismerték meg a nevét, ezután a saját dalok mellett egyre többször írt másoknak is, három dalát Takács Nikolas vitte sikerre. 2013-ban saját YouTube csatornát indított, amelyen ismert dalok feldolgozásait adta elő – nagy sikerrel. 2014-ben próbálkozott a...

Read More
SCHOBLOCHER BARBARA
aug02

SCHOBLOCHER BARBARA

A Blahalouisiana zenekar „frontnője” egészen kicsi kora énekel, hamarabb dudorászott dallamokat, mint ahogyan megtanult beszélni – mondta magáról több interjúban is. Baján nőtt fel, ahol tizenkét éves korától járt énektanárhoz, azóta nem volt kérdés számára, hogy ezen a pályán van a helye. Szoprán hangja miatt szerepelt musicalekben, tagja volt tánckaroknak, versenyekre és énekstúdiós meghallgatásokra járt. Indult a 2011-es Fehérvár...

Read More
JANCSÓ GÁBOR
aug02

JANCSÓ GÁBOR

Gitáros, basszusgitáros a Blahalouisiana alapító tagja, szövegírója és zeneszerzője. Székesfehérváron született, és itt, a Kodolányi János Főiskolán végezte el a jazz-tanszakot. Tizenkét éves korában kezdett gitározni, szülei is zenekedvelők, Elvis Presley iránti rajongása nekik köszönhető. Még általános iskolásként találták ki és aztán alapították meg barátaival a Jacked zenekart, amellyel szép sikereket értek el, 2008-ban lemezük is...

Read More