A Blahalouisiana zenekar „frontnője” egészen kicsi kora énekel, hamarabb dudorászott dallamokat, mint ahogyan megtanult beszélni – mondta magáról több interjúban is. Baján nőtt fel, ahol tizenkét éves korától járt énektanárhoz, azóta nem volt kérdés számára, hogy ezen a pályán van a helye. Szoprán hangja miatt szerepelt musicalekben, tagja volt tánckaroknak, versenyekre és énekstúdiós meghallgatásokra járt. Indult a 2011-es Fehérvár Hangján is: itt, és a Sztárpalánta országos tehetségkutató versenyen ismerkedett meg Pély Barnával, ő javasolta, hogy jelentkezzen a Kodolányi főiskola jazz tanszakára – ez meghatározta az életét, hiszen ott találkozott először Jancsó Gáborral, akivel azóta is együtt zenélnek. A fehérvári író, Czinki Ferenc invitálására közelebbi kapcsolatba került a kortárs irodalommal, közös estjeiken Jancsó zenél, Barbi énekel a felolvasások között. Az egyik legstílusosabb magyar énekesnő, akit nemcsak a hangja, de megjelenése miatt is fel lehet ismerni. Szereti az egyedi ruhákat, amelyet gyakran válogat vintage-boltokból, kedvence a kalap, amit sokszor visel a színpadon is.
Vissza a hírekhez »