SZAKÁCS GERGŐ


Szakács GergőA Follow the Flow frontembere, Szakács Gergő már hétéves kora óta zenél. Furulyázott, később gitározott, 17 éves kora óta ír dalszövegeket és zenét. Országosan a 2010-es X-Faktorban ismerték meg a nevét, ezután a saját dalok mellett egyre többször írt másoknak is, három dalát Takács Nikolas vitte sikerre. 2013-ban saját YouTube csatornát indított, amelyen ismert dalok feldolgozásait adta elő – nagy sikerrel. 2014-ben próbálkozott a Rising Starban, 2015-ben pedig A Dal című műsorban az Ősz utca című dallal – amelyben zeneszerzőként is részt vett – bekerült a 30 legjobb közé. Dolgozott a Wellhellóval, Fluorral és Diazzal, szövegírója volt Pápai Joci Özönvíz című dalának.

2018-ban csatlakozott a Follow the Flow zenekarhoz. Az első közös dal, amelynek szerzője volt a zenekar egyik legnépszerűbb slágere, a Nem tudja senki című szám volt, amely 2018 áprilisában jelent meg, és a YouTube-on 40 milliós nézettséget ért el. Ugyanebben az évben nyáron szólóban is jelentkezett, Idő című számára sokan felfigyeltek, szólóban akusztikus koncerteket is ad. A 2018-as év zenei elismeréseket hozott a zenekarnak és ezzel Gergőnek is: a Petőfi Zenei Díjátadón az Év Felfedezettjei lettek, az MTV EMA-n a Legjobb magyar előadó díjat nyerték meg.


Vissza a hírekhez »
Share This Post On