JANCSÓ GÁBOR


Gitáros, basszusgitáros a Blahalouisiana alapító tagja, szövegírója és zeneszerzője. Székesfehérváron született, és itt, a Kodolányi János Főiskolán végezte el a jazz-tanszakot. Tizenkét éves korában kezdett gitározni, szülei is zenekedvelők, Elvis Presley iránti rajongása nekik köszönhető. Még általános iskolásként találták ki és aztán alapították meg barátaival a Jacked zenekart, amellyel szép sikereket értek el, 2008-ban lemezük is megjelent (Stop the Show), ám 2010 decemberében a zenekar megszűnt. Az öttagú bandából négyen együtt maradtak, és bár fiú énekest kerestek, Jancsó Gábort 2011-ben Schoblocher Barbarával hozta össze a sors, akivel azóta is együtt zenélnek a Blahalouisiana zenekarban. Idén a Junior Artisjus-díjat, 2016-ban a Magyar Fesztiválok Felfedezettje díjat kapták meg, a Túl távol, elég közel című daluk három hétig volt első az MR2 toplistáján. Barbi és Jancsó néven duóban is fellépnek, Fehérváron a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben több adventi koncertet is adtak. Jancsó újabban részese a kortárs irodalomnak is: a Klasszik Lasszóban Kemény Zsófi, Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, Pénzes Máté, Sárkány Bertalan és Czinki Ferenc társaságában szerez élményteli perceket a zenére és szövegre egyaránt fogékony közönség körében.


Vissza a hírekhez »
Share This Post On