Ötödször keressük Fehérvár Hangját


Elindult a jelentkezés a Fehérvár Hangja versenyre: immáron ötödször keressük a Fejér megyében élő, vagy itt tanuló legtehetségesebb énekest. A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amit a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel nyereményutazásán is részt vehet.

Székesfehérvár 2019-ben is meghirdette a 2011 óta kétévente megrendezett Fehérvár Hangja tehetségkutató versenyt, amellyel a város már négyszer sikeresen szólította meg a Fehérváron és a megyében élő jó hangú fiatalokat. A szervezők célja, hogy a tehetséges énekeseknek bemutatkozási lehetőséget teremtsenek – de a verseny ennél sokkal többet is jelent, hiszen a felkészülés során a versenyzőkkel folyamatosan szakemberek foglalkoznak: a hangjuk, előadásmódjuk mellett színpadi megjelenésük, mozgásuk, kommunikációjuk fejlesztésében is segítik őket. Az egykori versenyzők közül többen is komoly sikereket értek el; saját zenekaraikkal váltak ismertté, országos tehetségkutatókban bizonyítottak, valamint rendszeres fellépői a város és a megye rendezvényeinek.

Fehérvár Hangja 2019

A zenei versenyre azok a 14–29 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik Fejér megyei lakcímmel rendelkeznek, vagy a 2019/20-as tanévben Fejér megyei oktatási intézmény nappali vagy levelező tagozatán tanulói vagy hallgatói jogviszonyuk van. A jelentkezési határidő szeptember 9. A részvételhez szükséges minden tudnivaló a www.fehervarhangja.hu honlapon olvasható, és itt érhető el az online jelentkezési felület is.

A zsűri neves ítészekből áll: a versenyzőknek a válogatón Schoblocher Barbarát, a Blahalouisiana énekesnőjét, Jancsó Gábort, a zenekar basszusgitárosát és Vörös Tamás jazz-zenészt kell meggyőzniük tehetségükről.

A megmérettetés ezúttal is három fordulóból — válogatóból, elődöntőből és döntőből – áll majd. Szeptemberben a Petőfi Kultúrtanszéken, a nem nyilvános válogatón még zenei kíséret nélkül kell bizonyítaniuk a fiatal énekeseknek pop, rock, jazz vagy musical műfajban. A november 9-i elődöntőn a versenyzők a Fehérvári Civil Központ színpadán, közönség előtt mutathatják meg tehetségüket. A Fehérvár Hangja döntőjét – a 12 legjobb énekes részvételével – december 8-án rendezik meg a Vörösmarty Színházban, látványos show keretében. A döntőbe jutott versenyzőket a felkészülés során szakemberek segítik abban, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból dalválasztás, színpadi jelenlét és színpadi mozgás terén.

A verseny szervezője és lebonyolítója a Fehérvári Programszervező Kft., a főnyereményt a Fehérvár Travel Kft. biztosítja.

A több hónapon át tartó versenyre történő nevezésről minden információ megtalálható a Fehérvár Hangja hivatalos honlapján és Facebook-oldalán, a www.fehervarhangja.hu és www.facebook.com/fehervarhangja címen. További információ Sári Mátétól kérhető  a +3670/682-0232-os telefonon és a  sari.mate@fehervariprogram.hu e-mail címen.


Vissza a hírekhez »
Share This Post On