Tánclépésben a döntő felé


A stylisttal való találkozás, a ruhapróbák, a színpadi megjelenés előkészítése után pénteken a Művészetek Háza tükrös termében a tánctudásukat mutathatta meg a tizenkét döntős: Rovó Tamás koreográfus várta őket ismerkedésre és gyakorlásra.

A délutáni próba előtt a lányok kifaggatták egymást, kinek milyen ruhája lesz a döntőben, a közös dalokról is beszélgettek, de leginkább is kíváncsian várták, milyen lépéseket mutat majd nekik a Vörösmarty Színház koreográfusa. Rovó Tamás igyekezett megnyugtatni a csapatot: olyan koreográfiát készít, amit mindenki meg tud tanulni. „Nem igaz, hogy tánc közben nem lehet énekelni. Mindent lehet, csak akarni kell” – biztatta a döntősöket, akik a MegaDance Táncszínház néhány tagjának köszönhetően kaptak egy kis ízelítőt a színpadi mozgásból is.

Táncpróba

„A próbát egy kis ritmusgyakorlattal kezdjük” – indította a gyakorlást Rovó Tamás, mondván: látnom kell, mit tudtok, mire valaki az énekesek közül megjegyezte: semmit. Azért mindenki igyekezett követni a mozdulatokat, a lépéseket, tartani a ritmust, együtt mozogni a többiekkel. A döntőben a Joyful, Joyful című dal lesz az egyik közös produkció (az Apácashow című film második részének végén hangzik el), erre készül a koreográfia.

A döntősök között vannak néhányan, akik korábban táncoltak, ők elsőre is jól „levették” a Rovó Tamás által bemutatott lépéseket, forgásokat, de a második, harmadik ismétlésnél már a többiek is jól haladtak. „A tánc is olyan, mint az éneklés, nem megy rögtön, gyakorolni kell” – biztatta a döntős csapatot Rovó Tamás, akivel december 9-ig találkoznak még néhányszor az énekesek.

A hétvégén, vasárnap is folytatódik a felkészülés: a Lake Side Hotelben lesz a mentornap, ahol Váradi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház színésznője, Vörös Janka énekesnő és Kernya Mariann Maya stylist ad majd tanácsot a fiataloknak, hogy a döntőben a lehető legjobb formájukat mutassák majd a zsűrinek.

Hajnal Csilla
Fotó: Igari Balázs és Lőrincz Miklós


Vissza a hírekhez »
Share This Post On