Színes, változatos lesz az elődöntő


Popslágerek, rockballadák, musicalslágerek egyaránt felcsendülnek a Fehérvár Hangja elődöntőjén. A huszonnégy versenyző november 11-én, szombaton 10 órától az Alba Plazában áll a közönség és a zsűri, Pásztor Anna, Magán Olivér, Fehér Adrienn és Vörös Tamás elé.

Már csak néhány nap választ el bennünket attól, hogy megtudjuk, a Fehérvár Hangja huszonnégy versenyzőjéből ki lesz az a tizenkettő, aki Székesfehérvár és Fejér megye zenei tehetségkutatójának decemberi döntőjében színpadra állhat. Az elődöntősök lázasan készülnek az újabb megmérettetésre: a fiatal énekesek ezúttal már zenei kísérettel adják elő dalaikat a zsűrinek és a közönségnek.

Az elődöntőn többek között Demi Lovato, Santana, Shawn Mendes, Etta James, Adele, Christina Aguilera és Dusty Springfield nagy slágerei csendülnek fel, hallunk részleteket a Hair, A padlás és az Elisabeth című musicalekből, és saját szerzemény is elhangzik majd.

Versenyzőinkkel a közönség a város adventi programsorozatában is találkozhat, a tehetségkutató pedig a fináléval folytatódik december 9-én, szombaton 18 órakor a Vörösmarty Színházban. A döntő ezúttal is látványos színpadi show lesz, Szakál Attila rendezésében, és a döntős mezőny mellett sztárvendégünk, Takács Nikolas és előző versenyünk győztese, Zabos Regina is színpadra lép. A döntősök produkcióihoz a táncos elemeket a térség fiatal táncosai biztosítják: a székesfehérvári Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, valamint a Megadance Székesfehérvári Táncszínház táncosai is kíváncsian várják, milyen produkciókban fognak közreműködni.

A döntőre jegyek az elődöntő ideje alatt az Alba Plazában, azt követően pedig a Művészetek Házában válthatóak, naponta 8–20 óra között.

Fehérvár Hangja 2017 elődöntő


Vissza a hírekhez »
Share This Post On