Igazi közönségsiker volt a döntő


Tizenkét tehetséges énekes lépett a közönség elé a Fehérvár Hangja szombati döntőjében a Vörösmarty Színházban. A szórakoztató, nagyon látványos színpadi show végén végén Ferenczy-Nagy Boglárkát hirdette ki győztesként a zsűri. A második helyezett Németh Patrícia, a harmadik Gesztesi Alexandra lett, a közönségdíjat Vulekovic Szonja vehette át, a zsűri különdíját Barkóczi Gyula kapta.

Látványos belépővel indított a Fehérvár hangja 12 döntőse: hatalmas ováció fogadta a fiatalok első közös produkcióját, a Joyful, Joyful című dalhoz Rovó Tamás készített koreográfiát, amelyben az énekesek tánctudásukat is megmutatták. Az est két „kalauza”, Váradi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház színésznője és Harsányi Levente műsorvezető mutatta be a verseny döntnökeit: a zsűri elnöke, Pásztor Anna énekesnő, az Anna & the Barbies „frontasszonya”, Fehér Adrienn színésznő-énekesnő, Magán Olivér billentyűs-zongorista és Vörös Tamás jazz zenész a nézők közül figyelte, értékelte az énekeseket, akik közül elsőként Arany Timi lépett a színpadra. Aztán jöttek sorban a többiek: Nagy Gréta, Kaifis Zoé, Tarr petra, Vulekovic Szonja, Barkóczi Gyula, Papp Rebeka, Király Dominika, Nagy Lili, Ferency-Nagy Bogi, Németh Patrícia és Gesztesi Alexandra – valamennyien kiváló produkciókat mutattak be a Szakál Attila rendezte show-ban, amely nagyszerű szórakozást nyújtott a Vörösmarty Színház nézőinek. A fények, a dalok és az azokat kísérő vetítés, valamint a táncok egysége nagy siker aratott, a produkciókat hangos ováció és taps kísérte ezen a szombat estén.

DSC_0130a

A saját dalok előadását megelőző kisfilmekből a közönség megismerhette az énekeseket, akik hetek óta komolyan készültek a döntőre. Táncolni tanultak például, amit a közös dalban is megmutattak, de néhányan saját dalukban is részesei voltak a kísérő koreográfiának. Ezekben a Gorsium Művészeti Szakgimnázium, a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakgimnázium és a Megadance Székesfehérvári Táncszínház növendékei működtek közre (felkészítő tanárok: Bokor Attila, Tombor Tímea, Szűcs Ágnes és Rovó Tamás). Az idei verseny döntősei mellett a színpadra lépett a két évvel ezelőtti győztes, Zabos Regina is, akinek profi előadását hallgatva többen is megjegyezték: „jól döntöttek két éve”. Amíg a zsűri elvonult, hogy meghozza az egyáltalán nem könnyű döntést arról, hogy ki legyen a Fehérvár Hangja 2017-ben, a színpadon Takács Nikolas énekelt.

Az eredményhirdetés és díjátadó izgalmas percei előtt a tizenkét döntős még egy közös dallal állt a nézők elé, karácsonyi ajándékként a Csendes éj című dalt adták elő – nagy sikerrel. A zsűri nevében Pásztor Anna értékelte a versenyt.

DSC_0391a

– Köszönöm Fehérvárnak, hogy itt lehettem, hogy részt vehettem ezen a versenyen, láthattam sok tehetséget. Azon gondolkodtam, mi legyen az az egy szó, amit elmondok majd itt nektek útravalóul. Ez a szó, amit tartsatok mindig észben, az alázat: alázat a zene iránt, saját magatok iránt és az idősebb generációkkal szemben is. De fontos, hogy mi, az idősebb generáció is alázattal viseltessünk felétek, hiszen ha nyitottak vagyunk a produkcióitokra, azok inspirálnak minket, hogy mindig valami újat tegyünk le az asztalra – mondta a zsűri elnöke.

DSC_0539a

A finálé végén aztán a két műsorvezető kihirdette az eredményt: a közönségdíjas Vulekovic Szonja lett, a zsűri különdíját Barkóczi Gyula kapta, a harmadik helyen Gesztesi Alexandra végzett, a második Németh Patrícia lett, a Fehérvár Hangja 2017 címet pedig Ferenczy-Nagy Boglárka nyerte el. A 17 éves gimnazista őszintén meglepődött, alig hitte el, hogy a nevét hallja, de aztán vett egy nagy levegőt és újra elénekelte a dalt, amivel már előszörre is „felrobbantotta” a nézőteret. Bogi produkcióját most is vastapssal jutalmazta a közönség.

A döntő után az énekesek, az őket segítő mentorok – Vörös Janka jazz énekesnő, Váradi Eszter Sára színésznő és Kernya Mariann Maja stylist –, a zsűri, a versenyt szervező Fehérvári Programszervező Kft. munkatársai és a meghívott vendégek egy fogadáson találkoztak, beszélgettek a Vörösmarty Színház társalgójában.

 

A zsűri a produkciókról

Arany Timi
Timi Deni Lovato Sorry Not Sorry című dalát énekelte. Produkciója tetszett a zsűrinek. Fehér Adrienn felidézte, gyerekkora óta ismeri már a lányt, így pontosan látja, hogy milyen sokat fejlődött. A két évvel ezelőtti döntőben szinte leesett a színpadról, most magabiztosan mozgott, de a tánc meg az énekls összehangolását még tanulni kell. Vörös Tamás is a magabiztosságát emelte ki, és azt, hogy sokkal jobban, erőteljesebben énekel, mint két évvel ezelőtt.

 

Nagy Gréta
„Hihetetlenül muzikális vagy és nagyon szép is, látszott, hogy jól érezted magad a színpadon” – Pásztor Anna dicsérte így a lányt, aki Lauryn Hill His Eye Is on The Sparrow című számát énekelte. Szépen építkezett a dallal, aztán volt egy kis megtorpanás, talán mert hirtelen rájött, hol is van, de aztán visszatért, összességében nagyon jó volt a produkció, hatalmas jövő áll előtte – jósolta a gárdonyi énekesnek. Magán Olivér megköszönte Gréta édesapjának, hogy biztatta a lányát, énekeljen, mert nagyon nagy hangja van. Volt néhány kis hiba, de azokat ki lehet javítani. „Fantasztikus, hogy 15 évesen így tudsz énekelni” – mondta.

 

Kaifis Zoé
Zoé Jessie J. Flashlight című dalával állt a színpadra. Fehér Adrienn „pozitív csalódásként” értékelte Zoé produkcióját, akkor azt hitte, „kamuzik” a hajlításokban, de most kiderült, nem így van. Nagyon jó a hang, jó volt az előadás is, mondta. Dicsérte a lány megjelenését is. „Érzek benned elég erőt, agressziót, hogy megvalósítsd azt, amit elterveztél” – biztatta Zoét. Magán Olivérnek kevésbé tetszett most az előadás, a korábban hallottak után többet várt tőle, talán az izgalom befolyásolta most – fogalmazott.

 

Tarr Petra
Petra Alessia Cara How Far I’ll Go című dalát énekelte. „Az elődöntő után nagy vita volt rajtad, én szerettem volna, hogy bekerülj a döntőbe” – árulta el az értékelésnél Pásztor Anna. Ez a generáció rengeteg jó zenét kap, akiben van egy kis rátermettség, kész popelőadó tud lenni, ha “leveszi” a dalokat és utánozza a nagy amerikai szupersztárokat. Akiben van tehetség, van érték, az pedig ki tud emelkedni közülük – Petrában megvan ez a képesség. „Szép vagy, angyalhangod van, nagyon 21. századi vagy. Drukkolok, hogy tudd csinálni ezt a kemény, nehéz szakmát” – mondta Petrának. Vörös Tamás felsorolta a kisebb hibákat, amelyeken változtatni kell, de alapvetően neki is tetszett a 16 éves lány előadása. Jobb volt, mint múltkor – foglalta össze.

 

Vulekovic Szonja
Szonja Christina Aguilera Car Wash című dalával állt a zsűri elé a szombati döntőben. Az értékelésnél Fehér Adrienn elárulta, az előző alkalommal kérdőjel volt számára, de örül, hogy végül bekerült a döntőbe, jó volt a produkció. „Látszik, hogy sokat dolgoztál, sok munka van a dalban, de te még ennél többet is tudsz” – biztatta a fiatal énekest. Magán Olivér azt mondta, az elődöntőben neki jobban tetszett a dal, most – talán az izgalom miatt, hiszen ilyen nagy színpadon talán még sosem lépett fel – mintha kicsit bizonytalan lett volna az előadás. „De ettől függetlenül nagyon tehetséges vagy” – fogalmazott a zenész.


Barkóczi Gyula
„Nekem jobban tetszettél, mint eddig bármikor” – így gratulált Lukas Graham 7 Years című dalának előadásához Vörös Tamás, hozzátéve: az imidzs, a látvány nagyon jó, de van még mit javítani, tanulni. Nem véletlenül mondta el eddig minden találkozáskor Gyulának, hogy énektanárhoz kell járni. Pásztor Anna is azt emelte ki: ez a szakma nagyon sokban függ attól is, milyen a látvány, a megjelenés a színpadon. „Ez nálad működik, csajozni kell a színpadon! Volt egy egymillió dolláros hátranézésed, ezt nem lehet tanulni, ez van, ezzel Grammy-díjat lehet nyerni” – mondta az énekesnő, aki szintén arra biztatta az énekest, hogy tanuljon tanártól énekelni.

 

Papp Rebeka
Pink Who Knew című dalát adta elő. Pásztor Anna kérdésére Rebeka elárulta, van valaki, akinek szólt a dal. „Ez jó, éreztem a dühöt a dalban. Te voltál az első ma este, aki át tudta törni a falakat. A szakmához kell a nagyképűség, az összetörhetetlenség, az erő, hogy fájjon, ha nem csinálhatod, és ez benned megvan” – mondta a zsűrielnök, aki kiemelte: tetszett neki a kisfilmben hallott terv, hogy Rebeka tíz év múlva a Wembley-stadionban akar énekelni. „Jó volt, amit a színpadon csináltál, és ha neked jó, akkor a közönségnek is jó. Pár pillanatig még Pinket is láttam benned. Egy szexi vadmacska voltál” – dicsérte a lányt. Magán Olivér kellemesen csalódott az elődöntőhöz képest, jó volt a látvány, a hang – gratulált a lánynak.

 

Király Dominika
„Dominika közel áll az én szívemhez, mert olyan ’bolond’, mint én” – mondta Fehér Adrienn, aki szerint a lány nagyon operaénekes. „Nekem te egy kis Marton Éva vagy” – fogalmazott. Vörös Tamás is azt hagsúlyozta, kell egy tanár, aki könnyűzenére oktat, ha Dominika ezt akarja csinálni. “Óriási hangod, óriási szíved van, de kell, aki irányít, mert néha nem jó az intonáció, máskor meg szenzációs vagy, nem vagy biztos. Át kell gondolni a számot, attól leszel énekes, ha ezt már tudod, mert tehetséges vagy, nagyon jó a füled” – fogalmazott a zenész. Dominika Sia Alive című dalát énekelte.

 

Nagy Lili
Lili saját dalát hozta a döntőbe. Pásztor Anna ennek nagyon örült. „Aki saját szerzeménnyel jön, az nálam eleve 12 pontos” – mondta. Hozzátette, nem könnyítette meg a helyzetét a saját dallal, kicsit levált az alapról, de nagyon szépen énekelt. „Rejtélyes vagy és gyönyörű” – dicsérte a lányt, akiről Beyonce jutott eszébe. Magán Olivér is örült a saját dalnak, hiszen azzal tudja magát legjobban kifejezni az énekes, a zenész. „Látszott, hogy jól érzed magad, jó élmény volt, úgy éreztem magam, mint egy koncerten. Megyek, ha lesz!” – biztatta a lányt.

 

Ferenczy Nagy Bogi
A 17 éves gimnazista a 4 Non Blondes What’s Up című számát énekelte a döntőben – nyugodtan mondhatjuk, kirobbanó sikerrel. Vörös Tamás a nézők egy részével állva tapsolt a szám végén. „Őrület vagy, Koncz Zsuzsa, John Lennon is eszembe jutott, míg hallgattalak. Óriási hatást keltesz, az biztos” – mondta Fehér Adrienn. „Rock and roll, úgy hívják azt, amit csináltál” – jelentette ki Vörös Tamás, aki Woodstock hangulatához hasonlította azt, amit a színpadra tett Bogi. „Előadtál egy számot, amit elhittél. Volt néhány bizonytalan hang, de ez nem baj, gratulálok, állati jó volt!” – lelkesedett a zenész.

 

Németh Patrícia
Jennifer Hudson One Night Only című, gyönyörű dalát énekelte Patrícia. Fehér Adrien egészen elérzékenyült a hallatán. „Én is énekeltem itt, ezen a színpadon ezt a számot, örülök, hogy neked is megadatott ez az élmény” – mondta. Magán Olivér szerint hihetetlen, hogy 17 évesen így tud énekelni valaki. Olyan volt az előadás, mint a profiké, bárhol megállná a helyét. „Kicsit talán siettél, de engedjük el, mert olyan éneklést hallottunk, olyan erőt, hogy ki merem mondani: Amerika volt” – fogalmazott.

 

Gesztesi Alexandra
Az utolsó előadó volt a színpadon, Beyoncé Love on Top című dalával. Pásztor Anna szerint nagyon hálátlan ez a dal, a laikusok nem is tudják, milyen elképesztően nehéz elénekelni, Alexandra szépen megoldotta. A zsűrielnök úgy vélte, a fiatal énekesnő most még talán szebben tud énekelni egy helyben állva, nem egyszerű dolog „megküzdeni” egy komplett tánckarral. „Ha mégis előtted vannak, akkor legyél nagyon extrovertált, hogy akkor is rád figyeljenek, ne rájuk” – mondta. Vörös Tamás szerint szép befejezés, nagyon profi éneklés volt. „Ez a dal olyan, mint egy cirkuszi mutatvány: csak ring az artista a magasban aztán egyszerre jön hat szaltó – hát ez is ilyen. Egyre tisztább lett, a vége volt a legjobb. Száz százalékot adtál magadból, csúcs volt, nagyon tetszettél” – értékelt.

Hajnal Csilla
Fotó: Turáni-Kerkay Zita



Vissza a hírekhez »

Author: Hajnal Csilla

Share This Post On