Fehérvár Hangja 2015-ben: Zabos Regina


Zabos Regina nyerte a Fehérvár Hangja 2015 zenei tehetségkutatót. A tizenkilenc éves versenyző Jennifer Hudson And I Am Telling You I’m Not Going című dalát énekelte, és ő volt az egyetlen, aki a produkciójára minden zsűritagtól maximális pontszámot kapott.

Szünetben a nézők között járva is úton-útfélen lehetett hallani, hogy „…az a kék ruhás lány, az igen…”. Zabos Regina a szerbiai Csantavéren nőtt fel, idén fejezte be a konzervatóriumot Szabadkán, jelenleg a Kodolányi János Főiskola előadóművész szakán dzsesszéneket tanul. Több zenekar énekeseként a zene számára már nem csak hobbi, ez az élete. Azért jelentkezett a Fehérvár Hangja tehetségkutatóba, mert szeretné, hogy Székesfehérváron is jobban megismerjék. Egy interjúban öt szóval jellemezte magát: céltudatos, szorgalmas, mosolygós, barátságos, néha türelmetlen.

Zabos Regina

A finálé végén tehát Zabos Regina vehette át a Fehérvár Hangja címet jelképező plakettet, valamint a város fődíját, egy stúdiófelszerelést és a főtámogató Panorama Offices díját, a kétszemélyes hollandiai utazást, és persze az egyéb ajándékokat.

A verseny második helyezettje, Lakner Roberta Vargha Tamás államtitkártól mátraházi pihenésutalványt kapott és a Var-Tel 03 Kft. jóvoltából egy telefonnal is gazdagodott, a harmadik helyezettnek, Arany Timinek a Depónia Kft. ajánlott fel pihenést a noszvaji Oxigén Hotelben, a legtöbb közönségszavazatot kapott Barkóczi Gyula pedig egy bluetooth-os hangfallal térhetett haza a döntőről.

A verseny legjobb férfi énekese Göcsei Gergő lett, ő a Fehérvári Programszervező Kft. jóvoltából nyolcadmagával az Ikonzolba nyert terembérletet, a tehetségkutató különdíjasa pedig Ruff Nikolett, aki ugyancsak a Programszervező Kft-től kapott egy koncertlehetőséget.

Gratulálunk minden versenyzőnknek, akik közül senki nem távozott üres kézzel a döntőről, támogatóink bőkezűek voltak az énekesek díjazásakor.

fhangjai_2015

I. helyezett: Zabos Regina
II. helyezett: Lakner Roberta
III. helyezett: Arany Timi
Közönségdíjas: Barkóczi Gyula
A Fehérvári Programszervező Kft. különdíjasa: Ruff Nikolett
A legjobb férfi énekes: Göcsei Gergő

Zabos Regina

Kelemen Angelika, Vörös Tamás, Cser-Palkovics András polgármester, Kis-Márton Vidor, a Panorama Offices ügyvezetője, Zabos Regina, Mészáros Attila alpolgármester és Váradi Eszter Sára

Vörös Tamás, Kelemen Angelika, Vargha Tamás államtitkár, Cser-Palkovics András polgármester, Kis-Márton Vidor, a Panorama Offices ügyvezetője, Zabos Regina, Mészáros Attila alpolgármester, Váradi Eszter Sára és Pély Barna, a zsűri elnöke

Fotó: Lőrincz Miklós és Igari Balázs


Vissza a hírekhez »
Share This Post On